News release

Új irodára talált a Brown Forman Corporation a JLL segítségével

A JLL bérlőképviseletével új irodára talált a Brown Forman Corporation, a bérlő az év végén költözik a Flórián Udvarba.

September 24, 2019

A Brown Forman Corporation az egyik legnagyobb amerikai tulajdonú, alkoholos italok gyártásával foglalkozó nagyvállalat. Olyan ismert italok tartoznak a palettájukba, mint a Jack Daniel's, El Jimador vagy a Finlandia, melyek disztribúcióját Magyarországon a Coca Cola Hellenic látja el. Új irodájuk helyszínéül a BIF tulajdonában álló Flórián Udvarra esett a választásuk, ahova 2019 negyedik negyedévében költöznek majd.

A B-F Hungary Kft, képviseletében Fehér János ügyvezető elmondta, hogy “Irodakeresésünknél kiemelt szerepet játszott, hogy a kollégák jól érezzék magukat a munkakörnyezetükben. A választott épületben sok a természetes fény, és a parkosított környezet, és mindezt egy számunkra előnyös, óbudai elhelyezkedéssel sikerült megtalálni.”

Az óbuda szívében elhelyezkedő irodaház meggyőző szolgáltatási csomaggal rendelkezik, és a műemléki környezet még inkább kiemeli az épületet az észak-budai részpiac irodakínálatából. „A bérlőképviseleti tárgyalások során nagy hangsúlyt fektettünk ügyfelünk igényeinek maximális kielégítésére. Gördülékenyen haladtunk a BIF-fel való közös munka során és bízunk benne, hogy a Flórián Udvar felkészültsége és a környék szolgáltatásai hosszú távon nyújtanak biztos irodamegoldást megbízónk számára.” – tette hozzá Halász Kinga, a JLL irodabérbeadási tanácsadója.

A 10,300 négyzetméteres, “A” kategóriás Flórián Udvar nagy múltra tekint vissza, az épület egykor a Magyar Királyi Dohánygyárként működött, mely 2008 júniusában került átadásra a hozzá kapcsolódó épületegyüttessel együtt Óbuda központjában, a Flórián téren. Az irodaház szolgáltatásaiként egy 233 férőhelyes parkolóház, kerti teraszos belső étterem és kávézó, valamint egy közel 2.000 négyzetméteres parkosított belső udvar került kialakításra. Az irodaépület mind gépkocsival, mind tömegközlekedéssel és kerékpárral is kitűnően megközelíthető. Az irodaházban további 2,157 négyzetméter a fennmaradó bérelhető terület.


About JLL

JLL (NYSE: JLL) is a leading professional services firm that specializes in real estate and investment management. Our vision is to reimagine the world of real estate, creating rewarding opportunities and amazing spaces where people can achieve their ambitions. In doing so, we will build a better tomorrow for our clients, our people and our communities. JLL is a Fortune 500 company with annual revenue of $16.3 billion, operations in over 80 countries and a global workforce of nearly 92,000 as of June 30, 2019. JLL is the brand name, and a registered trademark, of Jones Lang LaSalle Incorporated. For further information, visit jll.com